Ím, a város. Elébed nyújtom.

Harsány örömmel, harsány jajjal,

mindenképp szerelemre-bujtón.

Itt nappalabb a nap, a hajnal

 

hajnalabb, pihenőbb az éjjel.

Az éjen-lét is pihenőbb,

s százezer csodaszép veszéllyel

szemben, százezer kimenőt

 

hiába is várva, ide zárva,

hol – e föld mondatja veled –

észak, dél, nyugat és kelet

és kikelet és zúzmarára

 

váltó ősz és nyár és tavasz

ad találkát, és bahavaz

égre tárt utcákat a tél,

amidőn már fejebúbig ér –

 

ím, a város. Elébed nyújtom,

tudván, hogy közös kincsünk most már

– mindenképp szerelemre-bujtón –

szűkebb, édes hazánk: Kolozsvár.