(Csoóri Sándornak, levél helyett)

 

Mit is írhatnék most,

tisztelt Barátom!

Éppen zuhog az eső Kolozsváron:

füstöl a por, az asztal csattog,

mint mikor kukorica pattog

a forró plattenen

Nincs ebben semmi rendhagyó.

 

A Béke téren béke van.

E békének is foga va:

az a december felejtett rég-idő.

Az első sortűz ahol elcsattant,

ma víg kufárok valutáznak.

Koldusok lepik az utcát.

Mátyást, a régvolt igazságost,

galambok lepik s galambpiszok –

Nincs ebben semmi rendhagyó.

 

Mindenki marja. S van, aki bírja is.

És van, aki öngyilkos lesz,

ha már a golyó akkor nem ölte meg.

És van, aki egyszerűen csak meghal,

ahogy szokás –

Nincs ebben semmi rendhagyó.

 

A Szamos szennyes, szürke s lagymatag.

A Sétatéren kidöndül minduntalan

egy-egy százados gesztenyefa –

Nincs ebben semmi rendhagyó.

 

Egyéként:

 

Az Szent Mihály-templom még a helyén.

A Mátyás-szobor még a helyén.

A Szamos, a Házsongárdi temető

és a Farkas utca is még a helyén.

Lám, a nyár is még nyárára esik,

és Kolozsvár is még kolozsváron található.

Akik maradtunk még, itthoni magyarok,

még mindig magyarok vagyunk,

s kibírjuk ezt is –

Gondolom, ebben sincs semmi rendhagyó.