Szent Mihály-templom

Építésének kezdetét Károly Róbert király koráig szokták visszavezetni, amikor 1316-ban városi rangot kapott a helység, s ennek emlékezetessé tételére, a hála kifejezésére kezdhettek a templomépítéshez az elkövetkező évek valamelyikében. Az építkezés lezáró szakasza Zsigmond király korára esik. Így kerültek az ő címerei a nyugati kapu fölé. 1437-ben a város megnyitotta kapuit a parasztfelkelők előtt, emiatt kiváltságai elvételével büntették. 1444-ben aztán Szent Mihály, a templom védőszentje napján érkezett a hír, hogy visszakapta a kiváltságokat, hálaként helyezhették a címer fölé – azt megcsonkítva – Szent Mihály szobrát. A homlokzat befejezése és a torony építése még az 1540-es években is tartott. Ez a rész már a kései gótika ízlését tükrözi. A természeti csapások miatt a tornyot a 19. században újjá kell építeni. 1837-ben kezdik külön alapra a templom melléépíteni azt a hatalmas neogótikus tornyot, melyet ma is megcsodálhatunk. Az 1859-ben befejezett torony a 4 méteres kereszttel együtt 80 métert tesz ki. A mechanikus toronyórát mai napig kézzel húzzák fel. A templomhajó 50, a szentély 20 méter hosszú. A hajó szélessége 24, a szentélyé 10 méter. A falak magassága 20 méternyi. A brassói Fekete-templom után Erdély legnagyobb gótikus egyháza. A templomot 1545-től a protestánsok, 1566-tól 1616-ig az unitáriusok használják, ezután lett újra katolikus templom. A protestáns korszak után a művészetbarát Bíró János plébánosra hárult a templom újbóli berendezésének feladata. Ő ezt a barokk szellemnek megfelelően végeztette el. Két szobrászművészt fogadott Nachtigall János és Schuchbauer Antal személyében, akik egy évtizeden át (1740–1750) dolgoztak a dúsan aranyozott szobrokkal, domborművekkel díszített szószéken, s hat oltárt is készítettek. A Szent Mihály-templom több mint hetedfél százados múltja folyamán számos nagy esemény színtere volt: közel félszáz országgyűlést tartottak benne.

 

Mátyás szobor

Fadrusz alkotása, Kolozsvár szimbólumává vált. A győztesen bevonuló, seregszemlét tartó magabiztos uralkodót ábrázolja. A fenséges hatást fokozza a négy hódoló vitéz, akiket a hagyomány Magyar Balázs hadvezér, Kinizsi Pál temesi bán, Szapolyai János nádor és Báthory István erdélyi vajda személyével azonosított. Kezükben a csatákban szerzett osztrák, török, moldvai és cseh zászlók. Az emlékművet 1902. október 12-én leplezték le. A 2010-es felújítás alkalmával egy szigetelt rézhengert helyeztek el a szobor belsejében, melyben Kolozsvár lakóinak üzeneteit, leveleit gyűjtötték össze az utókor számára.

 

A plébánia épülete

A város egyik legrégebbi, aránylag épen megmaradt gótikus lakóépülete. Az épület fontosságát mutatja, hogy az egész oldalt hagyományosan Plébániasornak nevezték. A ma álló épületnek az északi vége (sarokhoz közeli része) 1450-ből származik. 1477-ben újabb szárnnyal bővült az épület. A reformáció korában itt volt az unitáriusok központja, Dávid Ferenc is itt lakott, s itt írta műveit. A déli szárnyat megbővítve 1693-ban ide telepítették az unitárius kollégiumot. A mai egységes homlokzatba csak a múlt század második felében olvasztották be azt a négyablakos polgárházat, amelynek széles, 1799-es évszámmal megjelölt kapubejáróján át ma a közlekedés történik.

 

Wass Otília-ház

Az egyemeletes épület reneszánsz, klasszicista és rokokó emlékeket is őriz. Az 1810-es években földszintjén Döbrentei Gábor bérelt szállást, s itt szerkesztette 1814–1818 között első folyóiratunkat, az Erdélyi Múzeumot. Ugyancsak itt lakott Bölöni Farkas Sándor. A ház egykori tulajdonosa volt Gyulai Lajos, az ő unokahúga pedig Wass Otília, akit leánykorában gyakran felkeresett itt Kemény Zsigmond, a későbbi neves regényíró. A grófnő a házat az Erdélyi Múzeum-Egyesületre hagyta, annak székházává vált s az volt 1948-ig.

 

Jósika-palota (Lábasház)

Az első emeleti erkélyt tartó négy hatalmas toszkán oszlop miatt nevezik Lábasháznak. A helyi diákvilágban a ház előtt való elhaladáshoz különböző babonák kapcsolódnak: csak adott irányban szabad elhaladni előtte, illetve vizsga előtt nem ajánlatos átmenni az oszlopok alatt. Eredetileg egyemeletes volt, s háromszögű oromzat zárhatta a homlokzatát. Jósika Miklós, a regényíró is így írja le. Az első emelet tágas termeiben a kolozsvári Nemzeti Kaszinó, majd az 1880-as évektől az Igazságügyi Palota 1902-ben történt átadásáig a Királyi Ítélőtábla székelt. Később pedig Orvosi Egyetem központi könyvtára.

 

Rhédey-palota

Helyén valamikor Dávid Ferenc apósának, Barát István főbírónak volt hajléka. 1698-ban az egész házat újjáépítették, a XVIII. század első felében került a Rhédey grófok tulajdonába, akik megszerezték a Szén utca felőli két szomszédos házat is. Az emeleti bálteremben tartotta első előadásait a Kolozsvárt 1792-ben megalakult Erdélyi Magyar Nemes Színjátszó társaság. A sarokházat a múlt század nyolcvanas évekig a Szén utca felől lánc védte az erre hajtott állatcsordák, szekerek rongálásától, amiért sokáig láncos házként emlegették.

 

Bánffy-palota

Az erdélyi barokk egyik legművészibb alkotása. A dúsgazdag Bánffy grófoknak már a XVII. század közepén volt itt házuk, ehhez hozzávásárolták a szomszédos házakat, így jött létre egy hatalmas négyzet alakú terület, amelyre Bánffy György, a későbbi kormányzó a palotáját tervezte. A szebeni városi építőmestert, Johann Eberhard Blaumannt kéri fel erre. Az építkezés 1774-ben kezdődik el és 1786-ban, a mester halálának évében ér véget. Az épület főhomlokzata: középen négytengelyes, ívelten kidomborodó erkély, alatta a hármas tagozatú főkapu nyílik, fölötte pedig a kilencágú koronájától megfosztott griffes Bánffy-címer díszeleg. A rokokós könnyedségű homlokzat attikáján urnákkal váltakozó mitológiai istenszobrokat (Mars, Minerva, Apollón, Diana, Herkules, Perszeusz) láthatunk. A palota a maga monumentalitásával, újszerű megoldásaival évtizedekig hatott a város építkezésére, a századfordulón épült főúri paloták jó része visszhangozza a Blaumann-féle megoldásokat. A palota Bánffy György halála után kormányzói lakásul szolgált, az 1840-es években a történetíró Teleki József is itt lakott. Termeiben vendégeskedett I. Ferenc császár-király feleségével és Ferenc József is. Itt koncertezett Liszt Ferenc 1879-ben. Az 1964–1965-ös restaurálás óta a Művészeti Múzeum épülete.

 

Vigadó (Redut)

A francia redoute szó vigadót, báltermet jelent, s ez a késő barokk és klasszicizáló elemeket ötvöző épület valóban ezt a funkciót töltötte be. Már a XVIII. században (Fejér Lóhoz címzett) fogadó állt a helyén. 1791-ben II. József rákényszerítette a városi tanácsot, hogy az épületet adják át katonai iskola céljára. A császár halála után, 1794-ben a város visszakapta a fogadót, amelyet a kor igényeinek megfelelően építettek át. Az átépített ház ma is látható homlokzata 1798-ra készült el. Az udvarban folyó munkálatok még 1810-ben is tartottak. A téli mulatságokra szánt „Redoute-szála” 1808-ban készült el. A karzatos bálterem akár ezer ember fogadását is lehetővé tette. Az épület érdekessége a tetőzetre épített kis torony, amely már messziről jól látható és jellegzetes ismertetőjegyévé vált. Itt helyezték el az 1843-ban lebontott Monostori-kapu óráját. A Redutban rendezte be vívóiskoláját Gaetano Biasini. Neki köszönhetően vált divatossá a városban a 19. század első felében a vívás. Biasini tanítványa volt többek között Bölöni Farkas Sándor, gróf Kendeffy Ádám, gróf Béldi Ferenc, báró Jósika Lajos és ifj. Wesselényi Miklós. A díszes, két emelet magasságú karzatos bálterem számos nevezetes történelmi és kulturális esemény színhelye volt: ez adott helyet az 1841–1843-as országgyűlésnek, 1859-ben itt tartotta az alakuló ülését az Erdélyi Múzeum-Egyesület (a Magyar Tudományos Akadémiát Eötvös József képviselte), 1846-ban és 1879-ben Liszt Ferenc koncertje, 1879 szeptemberében Johannes Brahms és Joachim József koncertje kapott itt helyet, 1885-ben itt alakult meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE).

 

Farkas utcai református templom

A Farkas utca a várfalakon belül az egyetlen szélesebb, fontosabb utca volt. Nevének eredetéről sokféle elmélet született. Szabó T. Attila nyelvész és történész a Platea Luporum latin elnevezésből arra következtetett, hogy az utca neve a középkorban akkor keletkezett, amikor a várost még nem vették körül falak, és a Házsongárdig lenyúló erdőségekből télvíz idején a farkasok is betévedtek ide. Az utcát az 1489 és 1516 között épített templom gótikus kőfalai uralják. Építését Mátyás király rendelte el 1486-ban. 1603-ban a felekezetek közötti villongás során súlyosan megrongálták, 1622-ben Bethlen Gábor adományozta a reformátusoknak. A helyreállítást 1646 körül I. Rákóczi György támogatásával fejezik be. Ekkor állítják fel az Elias Nicolai és Kőfaragó Benedek mesterek készítette díszes reneszánsz szószéket. A templom különleges szépségét nyugodt, dísztelen falfelületeinek monumentális aránya adja. Délkelet-Európa legnagyobb egyhajós gótikus csarnoktemplomaként tartják számon. Különösen értékesek XVII. századi fafaragásos hátas padjai, az ezeket, illetve a fölöttük lévő falfelületeket díszítő XVII–XX. Századi halotti címerei. A templomban található I. Apafi Mihály és felesége, Bornemissza Anna, illetve II. Apafi Mihály és felesége, Bethlen Kata sírja. A síremlék Kós Károly tervei alapján készült.

 

Sárkányölő Szent György szobra

A két kolozsvári származású művész, Márton és György testvéreknek 1373-ban készült, itáliai hatásról tanúskodó Szent György lovas szobrának a másolata díszíti a templom előtti kis teret. Az szobor eredetije Prágában van, és a kor művészetének ritka kincse. A másolatot 1904-ben, Budapesten készítették. A szobor egy másik másolata Szegeden áll, mivel az I. világháború után a Kolozsvári Egyetem Szegedre költözött.

 

Református Kollégium

Az intézet történetét akár 1545-ig vissza lehet vezetni, de később unitáriussá alakult, és csak az 1600-as évek elején, Báthory Gábor fejedelemsége idején nyílik újra református tanintézet az Óvárban. 1651-ben épül fel a templom szomszédságában az első iskola. 1656-ban a külföldet járt neves filozófus, Apáczai Csere János kezébe kerül az iskola vezetése, s ő mindent elkövet, h ezt az iskolát a gyulafehérvárihoz hasonló felsőfokú intézetté tegye. Az új igényeknek megfelelő nagyobb épület felhúzását 1781-ben kezdik el, s az 1789-es tűzvész jórészt elemészti az eddigi helyiségeket. Nagy gyűjtés után 1799-ben indul meg a ma is álló, késő barokk épület felhúzása. Az iskola történetét nagy tanárok és tanítványok fémjelzik: az előkelő Bánffy, Bethlen, Kemény, Kendeffy, Teleki, Ugron, Wesselényi családok több nemzedéke tanult itt, de itt volt diák Gyarmathi Sámuel, Székely Bertalan, Áprily Lajos, Kós Károly, Reményik Sándor, Jékely Zoltán, Szabó T. Attila, Jancsó Elemér.

 

Teleki-ház

A barokk főúri gróf Teleki Ádám rendelésére 1790–1795 között épült. Homlokzatának tagolása, eresz fölötti urnás díszítése még a Bánffy-palotát visszhangozza, kidolgozása, oszlopos-erkélyes kapuja, árkádsoros és íves belső tornáca már az erdélyi hagyományok jegyében született. A házat Teleki József történetíró, Erdély gubernátora örökölte, egy ideig itt is lakott.

 

Babeș–Bolyai Tudományegyetem

Az egyetem neoreneszánsz, klinkertégla borítású főépülete található a Farkas utcában. Hosszas előkészületek után főleg Eötvös József akkori vallás- és közoktatási miniszter támogatásának köszönhetően 1872-ben megnyílt Kolozsvárt a második magyar nyelvű tudományegyetem, amely 1881-ben az alapító oklevelet kibocsájtó uralkodó I. Ferenc József nevét vette fel. Az új tanintézetnek tágas, korszerű otthon kellett. S mert a város korabeli vezetői csak a Farkas utca elejére tudták elképzelni azt, az idősebb kolozsváriak rosszallása ellenére is lebontották az öreg jezsuita kollégiumot. A Meixner Károly tervezte új épület 1893 és 1902 között épült fel. Felavatása a Mátyás szobor leleplezésével egyszerre történt.

 

Báthory István Elméleti Líceum

Az 1579-ben megnyitott jezsuita tanintézet örökségének továbbvivője. 1773-ig a jezsuiták irányítása alatt hol Kolozsmonostoron, hol a Farkas utcában, a mai református templom mellett, hol az Óvárban működött. Mai helyén 1727-től folyik a tanítás. A rend 1773-as beszüntetése után Mária Terézia felekezetközi egyetemet szeretne ide létesíteni, Akadémiai Líceumnak nevezik el az intézetet, 1776-ban a piarista rendet bízzák meg a vezetésével. 1850-től főgimnáziumként működik. Nagy tanárok és diákok jelzik az iskola rangját: Pázmány Péter, Haller János, Apor Péter, Baróti Szabó Dávid, Mikes Kelemen, Kemény József, Jósika Miklós, Gheorghe Șincai, Petru Maior, Gheorghe Lazăr, Bölöni Farkas Sándor, Gheorghe Barițiu, Avram Iancu, Kuncz Aladár, Emil Isac. A sok román név arra utal, hogy a XVIII–XIX. Században a román értelmiség legjava is itt tanult. A jelenlegi épület helyén egyemeletes házuk volt a piaristáknak, azt az 1798-as tűzvész annyira megrongálta, hogy nem volt érdemes újjáépíteni. 1817–1821 között épült az új, kétemeletes épület.

 

Báthory–Apor Szeminárium

Más néven a Szent József fiúnevelde barokk épületének homlokzatán a kapu felett több évtizedes eltakartság után 1990-től újra látható a Szent József-szobor a Mózes I. könyvéből származó (Tu Eris Super Domum Meam, Te őrködsz az én házam felett) felirattal. Az épület nagy része már 1728-ra elkészült. Építésekor az omladozó kolozsmonostori apátság köveit használták fel.

 

Piarista templom

Kolozsvár első barokk épülete, Erdély első barokk temploma, 1718–1724 között épült. A jezsuiták nagyszabású gyűjtést indítottak az építkezésre. Homlokzata 1724-ben kapja a mai formáját, ekkor készül a berendezés is. 1725-ben szentelték fel a Szentháromság tiszteletére. A templom oltárába illesztve, díszes keretben, üveg alatt őrzik az 1681-ből való füzesmikolai könnyező Szűz Mária-képet. A puritán homlokzat díszes, megkapó templombelsőt takar. A templom alatt 140 helyes kripta található, az óvári templom kriptájából is ide hozták a halottakat.

 

Szabók bástyája

A környék legrégebbi építészeti emléke, a pártázatos várfaltöredék, a régi városvédő rendszer legépebben maradt darabja. Az Óvár falain kívül jól kiterjedt város körülkerítését az tette lehetővé, hogy Zsigmond király 1405. július 2-án megerősítette a régi szabadalmakat, szabad királyi város rangjára emelte Kolozsvárt. A 45 hektárnyi városközpont körülkerítése több mint fél évszázadig tartott. A bástyák és a kaputornyok száma húszon felül volt. A közel három kilométert kitevő fal építését az 1450-es években fejezték be. Az itteni sarokbástya – minthogy a legveszélyesebb, délkeleti ponton állt – a legerősebb lehetett. Első említése 1475-ből való, védelme már ekkor a szabók céhének feladata.

 

Toldalagi–Korda-palota

Gróf Toldalagi László és felesége Korda Anna 1804-ben kezdi el építtetni a Király utca sarkán található barokk stílusú palotát. Az árkádos udvar nincs egészen körbezárva. Itt volt az író és politikus Bánffy Miklós (az utolsó tulajdonos) lakosztálya is. Az emeleti részt és földszint több helyiségét rendszerint bérbe adták: egy ideig itt lakott Reményik Károly építész is, akinek fia, Reményik Sándor itt született 1890-ben.

 

Házsongárdi temető

A középkori Kolozsvár első temetője az óvári, majd a főtéri templom körüli cinterem volt. Az 1585-ös pestisjárványkor annyira telítődött a főtéri cinterem, hogy új temetőhelyet kellett létrehozniuk. 1585. május 11-én alapította a kolozsvári közgyűlés, a célra a Torda utcai kiskaputól délre eső városi dinnyeföldet jelölték ki. Így jött létre a Házsongárd nevű domboldalon elterülő temetőkert. A járvány miatt az eredetileg kijelölt terület hamar megtelt, így a temető déli irányba, a domboldalra terjeszkedett tovább. A temető kezdetektől fogva köztemető szerepét töltötte be a város életében, így vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül bárki temetkezhetett ide. Az idő folyamán többször kibővítették. Az 1738-as pestisjárvány idején érte el azt a felső határt, ahol ma Brassai Sámuel sírját találjuk. 1739-ben jött létre J. F. de Gladys ezredes adományából a lutheránus temetőkert, majd 1840-ben a régi zsidó temető. 1885-ben temetőt rendezték, sok gazdátlan régi követ kiemeltek a helyéről, kijelölték a parcellákat, elkezdték a fásítást. 1892-ben, majd 1914-ben déli irányban hatalmas parcellákkal bővítették, nyugat felől hatalmas gyümölcsöskerteket alakítottak át családi sírkertekké, s ezek mára beolvadtak a köztemetőbe.

 A sokévszázados magyar írásbeliség nagyjainak nyugvóhelye és egyben az emlékezések kegyhelye. Itt nyugszik: Apáczai Csere János, Bajor Andor, gróf Bánffy Miklós, Brassai Sámuel, Dsida Jenő, Jancsó Elemér, Jósika Miklós, Kós Károly, Kriza János, Meltzl Hugó, gróf Mikó Imre, Misztótfalusi Kis Miklós, Reményik Sándor, Szabédi László, Szabó T. Attila, Szenczi Molnár Albert, Szilágyi Domokos.

 

Biasini szálloda

A Milánóban született Gaetano Biasini vívómesterként került Kolozsvárra, házasság révén városi polgárjogot kapott, s egyre-másra létesítette a polgárosodást szolgáló intézményeket. 1837-ben vásárolta meg a Torda kapuval szembeni, a központhoz igen közel fekvő telket a rajta levő Szacsvay-fogadóval, majd egy nyugati szempontból is elfogadható szállodát-kávéházat építtetett oda. Ez a hely évtizedekre a társadalmi élet központjává vált: itt szállt meg 1846-ban Liszt Ferenc, 1847-ben a nászúton levő Petőfi Sándor és felesége, illetve 1853-ban, első erdélyi útja során Jókai Mór.

 

Mátyás király szülőháza

Kolozsvár legrégibb lakóépülete, két vagy három épület összevonásából keletkezett, közbülső része a tulajdonképpeni gótikus egység, amely már Mátyás születésekor is állt, a többi vagy száz évvel fiatalabb (a reneszánsz stílusú ajtók egyikén az 1578-as évszám állott). Az 1440-es években a ház Méhfi Jakab jómódú polgár és szőlősgazda tulajdonában volt, rendszerint nála szállt meg Mátyás anyja, Szilágyi Erzsébet. 1467-ben a király minden adó alól felmentette, ez olyan kiváltság volt, amely rendkívül értékessé tette az épületet. 1740-től a város tulajdonában állt, és a legkülönfélébb célokra használták. Amikor 1887-ben Ferenc József meglátogatta, elég romos állapotban volt, kezdeményezésére készült el a házon látható emléktábla, amelynet 1889-ben lepleztek le, ezen az alkalmon jelen volt Jókai és Orbán Balázs is. A Mátyás-szobor felavatására készülve 1896-ban felújították, majd az 1940-es évek elején Kós Károly tervei szerint restaurálták újra az épületet. Az épületben jelenleg a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola működik.

 

Bocskai István szülőháza

A többször átépített épület eredetileg két gótikus stílusú ház volt, mindkettőnek az építését az új városfal befejezése (1517) utáni időszakra teszik. A hagyomány szerint az egyik ház Heltai Gáspár tulajdona volt, és itt működött az 1550-ben alapított nyomdája is. Heltai a reformáció korának egyik legjelentősebb magyar prózaírója volt. A város németségének papjaként a reformációban is jelentős szerepet játszott, mint Dávid Ferenc követője áttért az unitárius hitre. Halála után a házat ifj. Heltai Gáspár örökölte, utána Heltai lánya, Eppel János unitárius lelkipásztor felesége lett a tulajdonos. Ezért emlegetik Eppel-ház néven is az épületet. A házak egyikében született 1557. január 1-jén Bocskai István erdélyi fejedelem, emléktáblája a kapun belül, a bal oldalon található. A címeres emléktáblát 1606. október 25-én, röviddel a fejedelem halála előtt a városi tanács helyeztette el, mellette egy másik táblán a humanista Bocatius János verse áll. A harmadik táblán álló versben Juno, Minerva és Venus követeli fiának Bocskait. A kapualj jobb oldalán korábban Bocskai fejedelmi címere állt, ezt utóbb áthelyezték az egyik terembe. A 18. század végén gróf Teleki József főkormányszéki tanácsos az eredetileg két középkori ház helyére építtette a ma Bocskai-ház néven ismert épületet. Jelenleg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem épülete.

 

Karolina tér

A Karolina tér (ma Múzeum tér) az Óvár egykori főtere. Közepén áll a Karolina-oszlop, korábbi, népszerű nevén Státua, a város legrégibb világi emlékműve. Azt az eseményt örökíti meg, hogy elsőként a Habsburg uralkodók közül I. Ferenc király és felesége, Karolina Auguszta királyné 1817-ben Kolozsvárt járt. A látogatás célja a nép megnyugtatása volt a napóleoni háborúk okozta nehézségek közepette. A császári pár a Bánffy-palotában szállt meg. Az oszlopot 1831-ben, Ferenc napján avatták fel, ekkor az oszlop még a Főtéren állt, 1898-ban került jelenlegi helyére.

Az emlékoszlop magassága 10 méter, két domborműve több mint másfél méter magas, szélességük jó méternyi. Az egyik a város kapuja elé érkező császári hintót ábrázolja, a fogadására összegyűlt tömeg körében. A másik dombormű a kórház kapujában álló császárnét ábrázolja, aki egy térdre boruló asszonynak pénzt nyújt. Mindkét dombormű érdekes a viselettörténet szempontjából. Kultúrtörténeti érdekesség, hogy a kórház kapujánál olajlámpa látható, noha a városban az utcai világítás csak 1827 decemberében kezdődött, tehát a császári látogatáskor a lámpa még nem lehetett meg.

 

Ferencesek temploma

ezen a helyen állott a város első temploma a XI. század végén, illetve a XII. század elején. Ez a templom a tatárjárásban pusztult el. Utána a középkori városközpont hitéletének központjaként 1260–1290 között román stílusú templomot emeltek a helyén, mellette fából készült zárdaépülettel. Eleinte plébániatemplom volt, majd 1390 táján a Domonkos-rendnek ajándékozták. A 15. század közepén a templom és a kolostor szűknek bizonyult, ezért 1442-ben a rend hozzáfogott a gótikus átépítéshez, és a  ma is látható zárda felhúzásához. A bővítést 1521-ben fejezték be, a felépült egyhajós, bordás boltozatú, támpilléres gótikus templom a Farkas utcaihoz hasonló lehetett, ami 1556 előtt volt a ferencesek temploma.  1556-ban a város lakosai elűzték a szerzeteseket, a város református lett. A templomot és az épület egy részét a 17. század elején Báthory Gábor a reformátusoknak adta. Az ellenreformáció egyik lépéseként 1693-ban a Habsburgok a templomot és a kolostort a jezsuitáknak adta, akik kollégiumként használták. Miután a jezsuiták 1724-ben felépítették új templomukat és kollégiumukat, a ferencesek kapták meg az épületeket. A romos templomot a ferences rendiek barokk stílusban építették újjá (1728-1745).

 

Ferencesek kolostora

A templom falának épített kétemeletes, kerengő folyosós udvart közrezáró gótikus zárdaépület megőrizte eredeti stílusát. 1556-ban kilenc hónapig Izabella királyné lakott az északi szárnyban. 1557-ben az országgyűlés a helyiséget iskolának rendelte el. 1558-ban meg is nyitotta a kapuit, 1568-tól unitárius szellemben nevelte az ifjúságot. 1609-ben Báthory Gábor a reformátusoknak adta, itt nyílt meg a református iskola. Jelenleg is iskola működik az épületben.

 

Kolozsmonostori bencés apátság temploma (Kálvária)

A kolozsmonostori apátság Kolozsvár középkori műemléke, a gyulafehérvári püspökség mellett a katolikus egyház egyik legkorábbi és legjelentősebb intézménye. Kolozsmonostor a várossal határos település volt, majd a városi tanács 1894-ben hozott rendelete 1895. január 1-jei hatállyal Kolozsvárhoz csatolta, ma a város nyugati részén helyezkedik el.

Az eredeti Benedek-rendi apátságot a régészeti leletek és az okiratok tanúsága szerint I. László uralkodása alatt (1077-1095) alapították Boldogságos Szűz Mária tiszteletére, ezt 1241-ben a tatárok elpusztították. VI. Béla újraalapította 1263-ban. A kolostor nem az erdélyi püspöknek, hanem közvetlenül az esztergomi érseknek volt alárendelve, ami többször is fegyveres támadásokhoz vezetett a kolostor ellen, mert az erdélyi püspökök próbálták hatáskörüket az apátságra is kiterjeszteni. A bencés apátsághoz virágzó gazdaság tartozott: szántóföldek, gyümölcsöskert, veteményeskert, virágoskert, szőlő és vízimalom, tizennégy falu tartozott a birtokaihoz. 1288 körül az apátság hiteleshelyi jogot kapott; első ismert oklevele 1308-ból való.

1556-ban a kolozsvári országgyűlés a katolikus egyházi javak lefoglalásáról rendelkezett, ezzel a kolostor működése megszűnt. 1557-ben az apátság levéltárát a kolozsvári Szent Mihály-templom tornyába szállították át. Az 1658–1661 közötti török-tatár dúlás végleg elpusztította a templomot. Az önálló erdélyi fejedelemség megszűnte után a birtok ismét a jezsuitáké lett, de mivel a rend időközben új templomot, rendházat és iskolát építtetett Kolozsváron, ennek a templomnak a jelentősége csökkent. A felújított templom 1704-ben, a Rákóczi-szabadságharc során az épület megint megromlott, a templom leégett, csak a szentély maradt épen. 1818-tól köveinek nagy részét elhordták, és a Királyi Líceum építésénél használták fel. Az épületből csak a szentély maradt meg, amelyet 1819-ben kápolnává alakítottak át. A templom hajóját 1896-ban az Erdélyi Római Katolikus Státus építtette újjá neogótikus stílusban. A Kós Károly által tervezett harangláb 1922-ben épült. Az 1994 után történt kiemelkedően szép restaurálás Europa Nostra-díjat eredményezett. A helyreállított templomot 1997-ben szentelték fel.

 

Fellegvár

A Fellegvár Kolozsváron a Kis-Szamos melletti a város szintje fölötti 60 méter (tengerszint fölött 405 méter) magas dombon levő erőd neve. A dombot eredetileg Kőmálnak hívták, a Szamos és a Nádas völgyének találkozásánál fekszik, ami jó stratégiai pont volt mindkét völgy ellenőrzésére

1702. augusztus 14-én a Kőmál tetejére a katolikusok keresztet állítottak. Az erőd Giovanni Visconti tervei alapján 1713-1723 között épült császári katonai erődítményként, az erődben a katonai létesítmények mellett börtön is volt. Öt oldalról földből emelt sáncokkal kerített és kapubástyákkal védett csillagvár jött így létre. Ma már csak a keleti kapu (amelyhez lépcsősor vezet máig is) és két másik emeletes kaputorony áll, ezekben irodák, tiszti lakások voltak. A belső teret kaszárnyák, lőszer- és fegyverraktárak töltötték ki. Ezek az 1960-as évekig laktanyaként és börtönként szolgáltak. A Fellegvár tetején levő Belvedere szálloda az 1970-es években épült.

 

Sétatér

A kolozsvári Sétatér a város központjában, a Kis-Szamos partján elterülő park. Területe kb. 13 hektár. Gesztenyefái több mint száz évesek. A 19. század elején a terület még mocsaras volt, amelyet Hangyás-berek néven ismertek. A városbeliek vadkacsára vadászni jártak ide. 1830-as évek végén rendezték, akkor alakították ki az első sétányokat, kezdetben Népkertnek nevezték. 1855-ben megépült a katonai uszoda, amely egyes időpontokban a polgárság számára is nyitva állt. 1860-tól a Sétatéri Bizottság (elnöke gróf Mikó Imre) gondozta a Sétateret. Ebben az időszakban készítette Kagerbauer Antal a sétatéri tó tervét. 1865-ben Haller Károly kezdeményezésére részvénytársasági alapon megalakult a Sétatér Egylet, amely átvette a városi Sétatéri Bizottságtól a Sétatér rendezését, gondozását, kialakíttatta a sétányokat, kiásatta a tavat, zenepavilont emeltetett. 1871-ben Korcsolya-Egylet alakult a városban, mely kibérelte a sétatéri tavat, a szigetére fa korcsolyacsarnokot építtetett. 1873-ban a Sétatéren lövölde épült. 1874-ben nyílt meg a Zimmermann Henrik tervei szerint a Sétatér részeként épült favázas nyári színkör (ma ez ad helyet az Állami Magyar Színháznak). 1886-ban a Sétatér a város gondozásába került. 1896–1897-ben épült fel a Pákey Lajos tervezte korcsolyapavilon és a kioszk. Szintén 1897-ben készült el a kaszinó előtti szökőkút. A Felsőbb Leányiskola 1900-ban költözött a sétatéri új épületbe, amelyet Alpár Ignác tervezett (ma az egyetem kémiai kara található itt). 1912 őszén Janovics Jenő a sétatéri színkörben mozit rendezett be. 1942-1943-ban épült fel a Barabás Miklós Céh műcsarnoka, Kós Károly tervei alapján.

 

Botanikus kert

Az első kolozsvári füvészkertet a Mikó Imre által az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek adományozott Mikó-kertben alakították ki, az adományozó szándékának megfelelően. Ennek igazgatója Brassai Sámuel volt. 1872-ben az egyesület ötven évre átengedte a füvészkertet az akkor alakult egyetemnek azzal a feltétellel, hogy „az egyetem a kert parkszerűen mívelt részében jelenleg meglevő arborétumot, amely csaknem teljes számmal tartalmazza Erdély valamennyi fáit és élő cserjéit, elpusztulni nem hagyja”. 1905-ben Richter Aladár került a füvészkert élére, aki arra törekedett, hogy a kert területét növelje, és sikerült is elérnie, hogy a magyar állam megvásárolja a botanikus kert jelenlegi területét, ezért a magyar nyelvű irodalom őt tartja alapítónak. A közbejövő világháború miatt a parkosítás befejezése már az új román egyetem tanárának, Alexandru Borzának az irányításával történt, ezért a román nyelvű források őt jelölik meg alapítóként.

 

Apáczai Csere János Líceum

Közvetlen elődjének a Református Lányfőgimnáziumot tekinthetjük, amelynek létrehozását 1898-ban határozta el az Erdélyi Református Egyházkerület. Mivel a szükséges anyagi források lassan gyűltek össze, 1913-ban a Református Kollégium igazgatótanácsa engedélyezte, hogy a következő tanévtől lányok is tanulhassanak a fiúgimnáziumban, délutáni váltásként, az állami hatóságok azonban nyilvános működési engedélyének megadását önálló épülethez kötötték, így került sor az építkezésre. 1926-1927-ben a gimnázium saját épületet kapott. Az épületet Moll Elemér tervezte, Viola Kornél mérnök-vállalkozó kivitelezte, és 1927. január 8-án Makkai Sándor püspök avatta fel. A 400 négyzetméternyi beépített területen tizenkét tanterem, két szertár, egy tanári és egy igazgatói szoba, egy konyha, és mellékhelyiségek kaptak helyet. 1948-ban az egyházi iskolák államosítását követően az intézmény 3. számú Leánylíceum néven működött. 1955-től bevezették a koedukációs oktatást. 1977-ben megszűnt a középfokú képzés és az iskola általános iskolaként működött. 1990-ben az iskola visszaszerezte középiskolai rangját. 1993 szeptemberétől felvette Apáczai Csere János nevét.

 

Brassai Sámuel Elméleti Líceum

Elődjének az Unitárius Kollégiumot tekinthetjük, ennek megszüntetésekor, 1948-ban jött létre, először az 7-es számú Magyar Fiúlíceum nevet kapta, majd 1957-ben Brassai Sámuelről nevezték el. 2011-től az iskolának az Unitárius Kollégium régi épülete ad otthont. Az épület története 1718-ra nyúlik vissza, amikor az unitáriusok, kiszorulva a főtéri templomból és iskolából egy Magyar utcai emeletes házba költöztek. Ez volt az első épülete az unitáriusok Magyar utcai komplexumának. A ma is álló kétemeletes kollégiumépület homlokzata díszes kivitelezésű: kései barokk és klasszicista díszítőelemeket kombinál. Az épületet 1721–1722-ben bővítették, majd 1725-ben hozzácsatolták a megvásárolt szomszédos házat is, amely a Magyar utca és Szappany utcai sikátor saroktelke volt. Ehhez 1726-ban egy kisebb sikátor menti telket, 1742-ben pedig egy Szappany utcai szomszédos telekrészt vásároltak a rajta levő faházzal együtt, így jött létre a ma álló épület négyszögletes telke. Mivel a toldásokkal és kisebb bővítésekkel megépített iskolaépület életveszélyessé vált, 1779-ben teljes felújítása mellett döntöttek. Ebben az épületben tanult a 1800-as évek minden jelentős unitárius személyisége Brassai Sámueltől Gyallay Pap Domokosig. Az épületben működött az egyetlen unitárius papnevelde, amely 1847-től fokozatosan különvált a kollégiumtól. Mivel a 19. század végén már kicsinynek bizonyult az épület és terjeszkedésre sem volt lehetőség, az új épület felépítése mellett döntöttek. Az 1900–1901-es tanév végén az iskola kiköltözött az épületből.

 

János Zsigmond Unitárius Kollégium

Az első Unitárius Kollégium 1566-tól 1693-ig a ferencrendiek egykori zárdájában működött, az Óvárban. A katolikusoktól elvett épület előbb a lutheránusoké, majd a reformátusoké, végül pedig az unitáriusoké lett. Az iskolát János Zsigmond fejedelem két dézsmanegyedből tartotta fent. Uralkodása alatt az intézmény virágkorát élte, s ez részben annak is volt tulajdonítható, hogy a fő- és köznemesség ekkor az unitárius vallást követte, de a hagyományosan lutheránus szászok is iskoláztatták itt gyermekeiket. A 17. században az épület visszakerült a katolikusokhoz. Ekkor a Kollégium átköltözött a Főtéri unitárius papi központba (a mai római katolikus plébánia épülete), ami huszonöt évig állt a rendelkezésükre. Rögtön a kiköltözés után hozzáláttak az adományok gyűjtéséhez, egy új kollégium elindításához. Egy Magyar utcai emeletes házba költöztek (ez jelenleg a Brassai Sámuel Elméleti Líceum épülete). Az iskola negyedik, egyben utolsó épületét 1901-ben foglalta el. Az épületet Pákey Lajos műépítész tervezte, stílusa eklektikus, olasz reneszánsz és ógörög elemeket kombinál. Az 1948-as tanügyi reform után az épület nagy része állami tulajdonba került s benne fiúiskolát hoztak létre. Az iskola 1957-ig a 7. számot viselte, majd felvette Brassai Sámuel nevét. Az Unitárius Kollégium 1993-ban indult újra, majd 2003-ban felvette a János Zsigmond nevet.

 

Állami Magyar Színház és az Opera

Az erdélyi magyar nyelvű színjátszás az arisztokrácia körében jelentkezik elsősorban művelődési igényként, ami hivatalos formában az 1791 nyarán, Kolozsváron tartott rendi országgyűlés munkálatai alkalmával kerül felterjesztésre. A társulat (Nemes Magyar Jádzó Társaság) 1792-ben alakult, a magyar nyelvterület első hivatásos színtársulataként. Első bemutatójuk a Rhédey-palotában volt. 1821-ben már saját épületet kap a társulat (a Farkas utcai színházat), amely egyben Magyarország és a teljes nyelvterület első magyar kőszínháza. Ezen épület felavatása alkalmából hirdetik meg azt a pályázatot is, amelyre Katona József a Bánk bánt megírta. 1906-ban új épületbe költözik a társulat: a Hunyadi téri Nemzeti Színház impozáns épületébe, amely a monarchia legkorszerűbb Fellner és Helmer színházépületeinek egyike volt. Ezt az épületet 1919-ben, a Trianoni békeszerződés egyik súlyos következményeként vesztette el a magyar társulat. 1919-től, néhány évet leszámítva, a sétatéri színházban működik tovább az intézmény, mind a mai napig. Az első épület ezen a helyen 1874-ben Zimmermann Henrik tervei alapján épült. Az első előadást 1874. június 13-án tartották benne. Eredetileg nyári színkörként volt ismert, mivel a színház csak a meleg hónapokra költözött ide. A nyári színkör favázas épületét 1909-1910-ben az akkori színigazgató, dr. Janovics Jenő betonvázasra cseréltette, úgy, hogy alkalmas legyen hangversenyek tartására és mozgókép előadásra is. Az új, szecessziós stílusú épület tervezői Márkus Géza és Spiegel Frigyes voltak.

 

Egyetemi Könyvtár

A kolozsvári Egyetemi Könyvtár épülete a város egyik szecessziós stílusú műemléke, az intézmény Erdély legnagyobb gyűjteménye. A könyvtár 1906–1907 között épült Giergl Kálmán és Korb Flóris tervei, illetve Reményik Károly kolozsvári építési vállalkozó vezetése alatt. Az épületet, amely a maga korában a modern könyvtártechnika úttörője volt, az egyetem rektora, Jancsó György nyitotta meg 1909-ben. Az épület három különálló részében helyezkedtek el az igazgatási-feldolgozó osztályok, a közönség számára kialakított helyiségek, illetve a 8-9 emeletes raktárak. A könyvraktár két végén könyvadogató- és szállítógép, a könyvtárban villanyvilágítás, központi fűtés és házitelefon működött. A 12 000 négyzetméter alapterületű épület hat olvasóterme egyszerre 252 olvasó számára biztosított helyet, a raktár kapacitása 350 000 kötet részére volt elegendő. A könyvtár rendelkezett előadóteremmel, valamint könyvkötő, restauráló és fényképészeti műhelyekkel is. A gyűjtemény alapja az Erdélyi Múzeum-Egyesület könyvtára volt, ez utóbb kibővült a megszüntetett főkormányszék, a volt kolozsvári jogi akadémia, az Orvos-Sebészeti Tanintézet, és a Kolozsvári Megyei Levéltár gyűjteményével. További gyarapodást jelentett több magánszemély adománya. 1920-ban a könyvtár az egyetemmel együtt a román állam tulajdonába került, ezután számos intézmény és magánszemély nyújtott adományokat a román nyelvű gyűjtemény kialakítására. 1990-ben a könyvtár Lucian Blaga nevét vette fel. A könyvtár állománya közel négymillió kötetet tesz ki.

 

 

Marianum (BBTE Bölcsészettudományi Kar)

A Marianum Kolozsvár hajdani katolikus leánynevelő intézete. Az intézet 1910–1911-ben épült Hübner Jenő tervei alapján. A világháború előtti korszakban az egyik legmodernebb erdélyi iskolaépület volt (Kolozsvár első vasbeton épülete), tornateremmel, fürdővel, internátussal. Az épület felszentelését 1911-ben Majláth Gusztáv püspök végezte. Az intézet igazgatója a mindenkori kolozsvári belvárosi plébános volt. Az iskolába egész Erdélyből jöttek növendékek, nemzetiségre és felekezetre való tekintet nélkül. 1914-ben elkezdték egy bentlakás felépítését, amelyet 1916-ban szenteltek fel, a Marianum mögött pedig 1924-ben egy házat építettek tanári és papi lakások számára. Az épületben az idők folyamán négyféle tagozat működött: polgári leányiskola, elemi leányiskola, női felsőkereskedelmi iskola, leánygimnázium. 19111918 között egyéves női kereskedelmi szaktanfolyamot, illetve háztartási iskolát is tartottak. 1948-ban az egyházi iskolák államosításakor a Marianum mint intézet megszűnt, az épületet a Bolyai egyetem kapta meg, amely a humán tanszékeket telepítette ide. 1950 nyarán a földtan tanszék egyesült a földrajzzal és szintén a Marianum épületébe költöztek.

 

 

 

Forrás: GAAL György: Kolozsvár. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2001.