(A nagykapu )
Ezek a ködök Kolozsváron, az 
utcák ködmönujjában. Tesznek 
a tűzre benn, s kinn kiált 
a  bakter. Há - rom ! - há - rom! 
Még  három esztendőt,  három 
ködöt  csak,  mikor az  orrukig 
látnak  sétáló  uraimék,  sebaj, 
csak  az orráig lásson  az ember, 
ha orra előtt a könyv 
van! Mindig a könyvig legalább, 
könyvtől könyvig elgyalogol 
valahogy  az ember, a szív 
megáll,  az ember  nem  áll meg, 
orcája  verítékével  emeli, beteszi 
könyvek  nagykapuját.

 

 

(A dátum )
A tél, a tél, megjött a könyvek 
ideje, idege. A hajdankor közepén 
vagyunk, mindig  csak  ez a  tél 
látszik  ki a régóta tartó 
havazásból, mindig  csak  ez  az 
este  olvas  bele a tovább 
történő világba. Professzor 
Apáczai, térdén az átlapozott 
világgal, kinéz a havazásba, 
keze a penna után nyúl, más hova 
gondol. A dátum, ez a behavazott 
kerítés,  ott a korra  nyíló 
ablakon  túl. Mögötte  az  utolsó 
diákok: a házsongárdi  fák.