Fekete-piros csütörtök

és vasárnap délután

- amikor kimenős a lány -,

fekete-piros fekete

táncot jár

a járda szöglete.

Akár a kéz, ha ökölbe kékül.

Zeneszó, énekszó nélkül.

Egy pár lány, két pár lány

fekete-piros fekete

táncot jár.

Kolozsvári telefonház,

száz az ablak, egyen sincs rács,

ki-bejár a világ rajta,

de azt senki sem láthatja.

Egy pár lány, két pár lány

fekete-piros fekete

táncot jár.

A magnó surrog így,

amikor hangtalan másol.

Sír a csizma, sír

a szédítő tánctól:

tatár öröm, magyar bánat,

megszöktették a rózsámat.

Ha megnyerte, hadd vigye!

Fekete-piros, fekete

táncot jár

a járda szöglete.

Mintha tutajon, billegőn,

járnák süllyedő háztetőn,

alámerülő szigeten,

úszó koporsófödelen.

Fejük fölött neon-ág,

csupa világ a világ!

Ecet ég a lámpában,

ecet ég a lám-pá-ban.

Anyám, anyám, édesanyám,

gondot mért nem viselsz reám.

Föl-föllobban

egy-egy dallam,

- amit talán csak én

a botfülű hallhatok,

akiben kézzel-lábbal

mutogatnak a dallamok, -

föl-föllobban

egy-egy dallam,

s mint a gyertya a huzatban

kialszik.

Szamos partján mandulafa

virágzik;

fekete-piros, fekete

táncot jár

a járda szöglete.

Körbe-körbe

majd pörögve

majd verődve

le a földre

föl az égre

szembenézve

sose félre:

egy pár lány, két pár lány

fekete-piros fekete

táncot kár.

Honnan járják, honnan hozták,

honnan e mozdulat-ország?

Szétlőtt várak piacáról,

csűrföldjéről, még a sátor

vagy a jurta

tüze mellől, röptette föl

a csípők, a csuklók, térdek

katapultja?

Vagy régebbről, húszezerből?

Még a nyelv előtti ködből

teremti újra - az ösztön?

Akár a szemek mandula-

metszését az anyaméh

szent laboratóriuma?

Honnan járják, honnan hozták?

Honnan e mozdulat-ország?

S milyen titkos adó-vevők

fogják, folyton sugározván,

az egyazon vér és velő

hullámhosszán?

Akár a kéz, ha ökölbe kékül.

Zeneszó, énekszó nélkül.

Egy pár lány, két pár lány

fekete-piros-fekete

táncot jár.

 

A magnó surrog így.

S amit ha visszajátszol?

Koporsó és Megváltó-jászol.