A régi Karolina-téren

emlékszel, hol voltak a Fások?

Omladék, por, sár – amit éppen

hagyott a múlt, most az is vásott.

 

Déli Kolozsvár, milyen mélyen

érnek ide a kondulások!

Egy kövön ülve végignézem

milyenek lettek a szokások,

 

elvadult század- s ezredvégen

mit mondanak a számadások:

térképen és tértelen képen

csupa kő-kövön jövőt látok.

 

Lepjenek el a sáskák szépen,

dúljanak fel az aranyásók! –

hányszor és mennyiféleképpen

őrjöngtek a Jeremiások.

Kolozsvár, kedves kincses éden,

benne járják e hajdutáncot.

Prométheusz-testére kéken

feszülnek rá az égi láncok.

 

Toporzékolt vagy harminc népen

Ferenc, a Habsburg-áradások

nem rontottak annyit a képen,

mint most a bizantin rakások.

 

Régi Kolozsvár, milyen délen

ébredsz, barbáraid ma mások.

Míg fagy feszül a sziklarésben,

megrendítnek az alád-ásók.

 

Keselyűk félig telt begyében

végezze minden gőgös álnok,

akinek sarkantyúhegyében

megbotlanak a békeálmok!

 

Alármi sors várt, már leéltem,

de leéletlen hagyom rátok

az időt, melytől hogyha féltem,

csak jobban bénított az átok.

 

Emlék-Kolozsvár, ott az égben,

ahová most már el se látok,

toborozz romod védelmében

halott sereget, vak barátot.