Mennyi szín, mennyi szín, mennyi kedves

És tarkaságban annyi nyugalom

És fehér és piros és virító sárga,

Izgató kék és harcos barna szín

S micsoda nyugodt, nagyságos arcok,

Ékes párták, leesni áhitók.

Ady Endre

Kalotaszeg

 

„Hogy őseink kik voltak, ide honnan kerültek és miért hogy ilyenek maradtak, azt csak a felséges Úristen tudja talán. Tudósok mondják, hogy szászok telepedtek le ide először; sokan úgy tudják, hogy székelyek, de bizonyos az, hogy sok bennünk a tatár vér. Ma méltóságosan szép faj, a legszebb és a legmagyarabb ebben a tarka országban, amit Magyarországnak mondunk. Ez a kalotaszegi magyar!

Földünk köves és sovány és hegyes-völgyes, mintha egyszer valami óriásekével összevissza szántották volna. Kurta a nyár itt, hosszú és hideg a tél, és a vénséges Vlegyásza gyakran küld a völgyekre metsző, fagyos szelet és nehéz ködöt. De harcolunk kővel, széllel, faggyal és acélos a búzánk, édes a gyümölcsünk. Ez Kalotaszeg. […]

Gúnyánkat ma már csak a székely hegyek legrejtettebb zugában hordja néhány elfelejtett ember és egy parányi néptörzs az Ural hegyei között. Hallottaink fejéhez zászlós fejfát szúrunk, mint egykoron harcos őseink, és tort ülünk, ha halottunk van, mint pogány apáink egykor. Magos, csúposfedelű házakban lakunk, mintha azokba eleink sátorát álmodtuk volna, és égreszökő hegyestornyú templomba járunk dicsérni az Urat, mintha táltosok dombtetőre szúrt áldozó kopjája volna. Ez mind-mind Kalotaszeg!

Külön magyar világ volt ez a Vlegyásza alatt sok-sok szépséggel a maga egyedülvalóságában, és sok-sok ódon zamattal, ős kultúrával a maga százados elzárkózottságában.

De csak volt.” (Kós Károly - Kalotaszeg folyóirat 1912)

A mintegy negyven, kicsiny – többnyire magyar – falu, egymáshoz közel, egy-egy patak mellett, gyakran egy magasabb hegy lábánál, de mindig egy mélyebb völgykatlanban fekszik.

A vasút múlt századfordulós elterjedésével fokozatosan egyre városiasabb hatást mutató, faragott homlokzatú „kalotaszegi házak” közül kimagaslanak a tatárdúlást követően épült, jellegzetes református templomok, amelyek katolikusból alakultak át Kalotaszeg reformációját követően. A lebontott fa haranglábak helyére többnyire kőtornyot építettek, amelyet négy fiatoronnyal láttak el. A templomok belsejének díszítései közül a leglátványosabbak a mennyezetek festett fakazettái.

Nemzetiségi művelődésünkben és irodalmunkban elsősorban Kós Károly munkássága révén vált ismertté Kalotaszeg és vidéke. A század első évtizedében, amikor Bartók Béla és Kodály Zoltán felfedezte az erdélyi népzene különleges értékét, Kós a népi építészetet tanulmányozza. Így került egyre bensőségesebb kapcsolatba Kalotaszeggel. Sztánán vásárolt földet, 1910-ben felépítette rá legendássá vált Varjúvárát, és még ugyanabban az esztendőben feleségül vette a türei Balázs Idát. Régi Kalotaszeg c. munkáját (Magyar Iparművészet, 1911. 157–215.) már itt írta; 1912 telén itt szerkesztette a 12 számot megért Kalotaszeg c. képes hetilapot. Egy lehetséges kalotaszegi krónika lapjait írja Kós mindvégig, attól függetlenül, hogy elbeszélésben, regényben, drámában szólal-e meg vagy pedig a tudomány és a művészet határterületén szerveződő műfajokban (A Gálok; 1921; Varjú-nemzetség, 1925; Kalotaszeg, 1932; Budai Nagy Antal, 1936).

Az irodalomtörténet több kalotaszegi származású írót is számon tart. A tájegység legkorábban feltűnt írójaként Nagyfalvi György deákot tartjuk számon, akinek Bánffyhunyadon szerzett Chain és Ábel históriája c. éneke (1557) egy kéziratos kötetben maradt fenn (Régi Magyar Költők Tára VI. Budapest, 1896). A tudósként és eposzíróként egyaránt becsült Debreczeni Márton (1802–1851) Magyargyerőmonostor fia. Itt tevékenykedett a népdal- és népballadagyűjtő költői beszélyeket író Hory Farkas (1813–1872) is, akinek fia és lánya egyaránt beírta nevét művelődéstörténetünkbe. Hory Béla (1846–1909) az Erdélyi Irodalmi Társaság szervezőjeként tűnt ki, Gyarmathy Zsigáné Hory Etelka (1843–1910) pedig azzal, hogy a kalotaszegi varrottasnak nemzetközi hírnevet szerzett. Azt viszont kevesen tudják Kalotaszeg „nagyasszonyáról”, hogy 1886 és 1907 között mintegy húsz önálló – elbeszéléseket és regényeket tartalmazó – kötete jelent meg. Debreczeni László szerint Gyarmathyné népies prózája éltetőbb levegőt hozott az irodalomba, s ugyanakkor „hirdetője volt a nép erejéből a munka által való megújulásnak” (Erdélyi Fiatalok, 1935/II).

Ady Endre nemcsak felesége, a Csucsán született Boncza Berta révén kötődött Kalotaszeghez: nyárszói dédszüleinek kiterjedt atyafiságát is számon tartotta. A költő kalotaszegi rokonságának genealógiáját először Kós Károly tárta fel Ady Endre és Kalotaszeg c. írásában (Erdélyi Helikon, 1928/2), s részletesen szólt a nevezetes kalotaszentkirályi látogatás – 1914. június – hatására megszületett híres Ady-vers, A Kalota partján keletkezéstörténetéről is.

Kalotaszeg népe nemcsak Kós művészi átlényegítése révén, a történelmi üzenet hordozójaként jelent meg az 1930-as évek színpadán, hanem a maga autentikus művészetének színpompás ragyogásával is. Ez Szentimrei Jenő nem kis anyagi áldozattal járó vállalkozásának köszönhető, aki öt kalotaszegi falu mintegy ötven népi szereplőjével 1935-ben színre vitte a Csáki bíró lánya c. balladajátékot. A revelációt jelentő balladafeldolgozás – Szentimrei munkája – 38 előadást ért meg erdélyi, bánsági, partiumi városokban, valamint Bukarestben és Budapesten. Szentimreinek, akit sztánai háza is a tájhoz kötött, az volt a törekvése – jegyezte fel Kemény János –, hogy „keretet adjon mindannak, amit be akart mutatni Kalotaszegen összegyűjtött kincseiből: népviseletnek, szokásoknak, rigmusoknak, régi énekeknek, táncoknak, megszámlálhatatlan ősi szépségeknek” (Erdélyi Helikon, 1936/2).

Kalotaszeg tájának és népviseletének szépségét vitte vetítővászonra Séfeddin Sevket Tibor Kalotaszegi madonna c. regényének filmváltozata (1943).

 

Magyargyerőmonostor

 

1332-ben említik először villa Monostur néven. A báró Kemény család egykori birtoka volt. Itt található Kalotaszeg legrégebbi egyházi műemléke, a tatárjárás előtt épült, gótikus stílusban megújított református  templom. A mennyezetet, a karzatot és a padokat Umling Lőrinc festette a 18. században.

                     

Híres személyiségek:

•          Itt halt meg 1872-ben Hory Farkas, haláláig a falu lelkésze, költő, Hory Etelka és Hory Béla apja.

•          Itt született 1843-ban Gyarmathy Zsigáné Hory Etelka írónő, a kalotaszegi népi hagyományok gyűjtője.

•          Itt született 1802-ben Debreczeni Márton költő. 

  

 

Magyarvalkó

1249-ben említik először. A falu és környéke a Valkai család (kőbe faragott címerük a templomban látható) birtoka volt. A magyarvalkói templom 1261-ben épült, Erdély egyik legfestőibb román kori református temploma. A szentély 1452-ben készült. A templomot a 17. században kőfallal látták el, amelyet kis tornyokkal erősítettek meg. Kazettás mennyezete 1778-ban készült, Umling Lőrinc és fia készítette, az ajtók festett tulipán- és rózsamotívuma Kelemen Márton, míg a szószék Sipos Dávid munkája (Kelemen Lajos szerint azonban a szucsági kőfaragó, Süveges mester készítette).

A templom 1974–75-ös általános felújításakor találták meg azt a csontkamrát, amely a tatárdúlás áldozatainak maradványait rejtette. Kopjafás közös sírjuk a cinteremben áll, Vasvári Pál kopjafájával együtt. Érdekessége az épületnek a cinterem falában található dombormű, mely egy turbános kecskeszakállas férfit ábrázol.

        

Híres személyiségek:

•          Itt élt Valkai András unitárius pap, históriás énekszerző a 16. században.

•          Magyarvalkónak jeles történetíró papja volt Mihálcz Elek és a két világháború között Kónya Gyula, akinek házánál magyar írók és művészek többször találkoztak.

•          1899-ben született Magyarvalkón Miháltz Pál Munkácsy-díjas festőművész.

•          Írásokban, versekben termékeny időszakot töltött Valkón maga Jékely Zoltán is, amiről Kalotaszegi elégia című kötete is tanúskodik.

 

Körösfő

 

1276-ban Crisfeu néven említik először. Az Árpád-korban ez a terület a Kalota és az Almás folyó forrásvidékével együtt Biharhoz tartozott, a váradi püspökséghez. De 1282-ben már Kolozs vármegyéhez sorolják. A négy fiatornyas református templom 1764-ben épült, középkori templom alapokra. Ekkor készült kazettás mennyezete is, melyet nagy részben Umling Lőrinc festett. A templomban megtekinthető a II. Rákóczi György által a falunak ajándékozott török szőnyeg.